Mennyi szépet szántam neked!

Addig óvtam, mind tönkrement.

Bennük mosoly, virág szemek,

nem kellett, hát én is megyek.

 

Ezen az úton sokat jártam,

ezt a követ hajigáltam,

itt pihentem, ha fáradt lábam,

csak előre, mindig bátran.

 

Ide értem nagy nehezen,

itt sem kellett semmi nekem!

Itt is voltam, ott is leszek,

olyan is lesz, aki vezet.

 

Hogyha nem lesz, a lelkem rajta!

Ezt az inget hajnal varrta,

ezt a cipőt útpor hajtja,

szél űz el, ha úgy akarja.

 

Mennyi csodát szántam neked!

Nem vigyáztad, mind tönkrement.

Tönkrement, hát én is megyek,

új csodákat hozok neked.